Üdv néktek, Pónitársak!
Sajnos mélységes megrendülésemnek kell hangot adnom ezen a csodálatos, dögmeleg pénteken. Gyanútlanul nézegettem a Facebookom kezdőlapját, és hirtelen a következő "hirdetés" jött velem szembe:
Sziasztok*-* Levelezőtársat keresnék magam mellé. Amit tudni kell rólam:
-Sokszor vagyok szomorú.
-Nem nagyon van életkedvem.
Azt megszoktam, hogy olyasmiket találok akaratlanul is, mint egy homoszexuális One Direction fanfiction (mondjuk arról fogalmam sincs, hogy valaki miért akar ilyet írni/olvasni, de lehet, hogy velem van a baj), már azon sem lepődök meg, ha TRAILERT forgatnak egy bloghoz (igen, összevágnak képeket és jeleneteket a filmekből, vagy rosszabb esetben saját maguk képzelik azt, hogy színészzsenik, 14-15 éves lányok elkezdenek smaccantani egy fiúkával, és azt hiszik, hogy ez bárkit is érdekel az égvilágon), de ezen egyszerűen képtelen vagyok túllépni! Hogy lehet valaki ennyire antipónisztikus? Egyáltalán miért menő manapság a depresszió? Ha valakinek igazán nincs életkedve, azt nem kürtöli szét...
Na, hogy helyrerázzam a lelkivilágomat, kénytelen vagyok hallgatni egy kis Ákost, úgyhogy szeretettel küldöm nektek is a következő dalocskát:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése